Szép új világ

"De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok." (Aldous Huxley: Szép új világ)

Ez a regény arcon csap. Nem finomkodva, hanem úgy igazán, izomból. Megdöbbent, ránehezedik a lelkünkre, összegyűri az ember gyomrát picire.

A történet egy boldog világban játszódik. A társadalomban mindenkinek előre meghatározott helye és munkája van, a babák már nem természetes úton születnek, hanem lombikokban fejlődnek, szinte gyártósoron készülnek. Mindenki tökéletes, mindenki mindenkié, nincs házasság, nincsenek kötelékek. A gyártás célja a minél magasabb fogyasztás elérése. Mindenki egy ruhát csak egyszer vesz fel, a művészetet száműzték, a gyerekeket arra kondicionálják, hogy ne olvassanak.

Csak felszínes, könnyen fogyasztható zenék és filmek léteznek. Az emberek gondtalanul élnek, és ha netán valamilyen szomorúság is érné őket, ott a szóma nevű drog, amiből bevesznek egyet, és máris elszáll minden bajuk.

Ebben az útópisztikus világban játszódik a történet. Illetve utópia lenne? Az utópia görög eredetű szó, s két fajta jelentéssel is bírhat. Outopia= nem létező hely, seholország. Eutopia=jó hely, az ígéret földje.

Vajon melyik a regénybeli világ? Jó világ vagy seholország? Utópia vagy disztópia? A történet nem kímél minket, folyamatosan megdöbbent, és elgondolkodtat. A hangsúly inkább a társadalmi berendezkedés, politika és nevelés bemutatásán van, mintsem a szereplőkön; közülök egyikükkel sem tudunk igazán szimpatizálni. 

Létezik ebben a gyönyörű világban egy rezervátum, ahol azok az emberek élnek, akik visszautasították az új rendszert és fejlődést és megtartották a régi szokásaikat, náluk még létezik a vallás, a szerelem, házasság, bánat, öröm és szenvedés. John, a "Vadember" ebben a világban született, majd ebből a rezervátumból utazik az új Londonba, hogy megismerkedjen az új világgal.

John egyik helyre sem tartozik igazán; romantikus és individualista gondolkodásmódja miatt két világ közt reked. A Világellenőrrel folytatott párbeszéde az egyik legjobb rész a könyvben,

Számomra a legmegdöbbentőbb tény az, hogy Huxley regénye 1932-ben jelent meg. Bár a társadalmi berendezkedés ábrázolása idejétmúlt, de az olyan részletek, mint a fogyasztói társadalom, a művészetektől való elfordulás, az emberek elbutulása és butítása, a folyamatosan a boldogságra és tökéletességre törekvés mai napig aktuálisak.

Elgondolkodtató és felkavaró történet, egy igazi klasszikus.

Tavaly a Peackock készített sorozatot a regény alapján, a kritikák viszont eléggé lehúzták. Mindenesetre, ha lesz időm, bele fogok nézni, kíváncsi vagyok, ha másra nem, akkor a látványra mindenképp!