Ubik - összemosódott világok

" – Meg fogja érteni, hogy igazam van – folytatta az ajtó. Hangja önelégülten csengett.

A mosogató melletti fiókból Joe Chip előkapott egy rozsdamentes acélpengéjű kést, azzal állt neki szisztematikusan szétcsavarozni pénznyelő ajtaja zárszerkezetét.
– Be fogom perelni – szólt az automata, ahogy az első csavar kiesett.
– Ajtó még úgysem perelt be – válaszolta Joe Chip. – De azt hiszem, túl fogom élni."

Philip K. Dick  1969-ben megjelent, egyik legsikeresebb regényéről szerintem méltatlanul kevés szó esik, és itthon - legalábbis nekem ez a benyomásom - kevésbé ismert történet, mint például az Ember a fellegvárban, vagy az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal. Pedig ebben a regényben szinte tökélyre viszi Dick a különböző valóságok összekutyulását, a létezésünk megkérdőjelezését, az elveszett kisember sodródását. A regény vége már-már horrorisztikus, ugyanakkor egyben (nem a hagyományos értelemben vett) krimi és thriller is. Amikor befejeztem a könyvet és letettem, néhány másodpercig csak bámultam magam elé, és (jó értelemben!) feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor én most mégis mi a jó francot olvastam.

Stanislaw Lem, Dick kortársa és szintén sci-fi író (akinek olyan mesterműveket köszönhetünk, mint az Úr hangja vagy a Solaris), aki nem tartotta valami nagyra az amerikai sci-fi irodalmat, külön kiemelte Dick művei közül az Ubik c. regényt, sőt Dick-et egyenesen "látnoknak" nevezte "a sarlatánok között".

Az 1992-ben játszódó történet szerint a világunkban prekogok (jövőbe látók), és telepaták (akik gondolatolvasók) mint felsőbbrendű lények különleges képességeikkel zsákmányolnak ki embereket, és cégeket, illetve szereznek meg informáckat. Glen Runciter kockázatmentesítő cége és antipszíkből álló csapata azon dolgozik, hogy ezeket az egyéneket semlegesítsék. Kapnak is egy izgalmasnak ígérkező megbízást, ám egy váratlan bombatámadás megöli a cég vezetőjét, Runcitert, akitől viszont halála után is üzeneteket kapnak a beosztottjai.

Nem lőném le az ezt követő cselekményt, de a bombatámadás után felborul és a feje tetejére áll nemcsak a cselekmény, de az idő, sőt, a valóság is: főhősünk, Joe Chip, az egyszerű, középszerű ember is csak sodródik az eseményekkel, kétségbeesetten próbálja kideríteni, mi történik vele és a csoport tagjaival, hogy ki ölte meg Runcitert és hogyan tudna véget vetni az őket fenyegető veszélynek.

Az olvasó is sodródik Chip-el az idők és valóságok közt, sokáig nem tudjuk mi sem megkülönböztetni, mi igazi és mi nem. Ugyanakkor a végére mégiscsak kapunk egy megdöbbentő fordulatot, és némi magyarázatot. Némi. Philip K. Dick sem tudja mindenre a választ (ki tudja?), ő életében szintén sodródott a párhuzamos valóságokban, de nem is akarja tudni a megoldást. Mert nincs megoldás. Szerinte a világunk kiismerhetetlen. Megkérdőjelezi a jelent, és felteszi a kérdést: mi a valóság? 

Az Ubik számomra izgalmas, feszültségekkel teli, néhol kifejezetten félelmetes történet, ami szerintem Dick egyik legjobb regénye.