Kondor Vilmos: Örvényben
Kevés író van, akiknek a teljes, avgy majdnem teljes életművét olvastam, Kondor Vilmos ezek közé tartozik. A Bűnös Budapest-ciklus valamennyi könyvét elolvastam és imádtam. Krimi és 30-as, 40-es évek Budapestje, egy kis noirral vegyítve: tökéletes kombináció. A Szent korona trilógiából a Másik szárnysegéd a kedvencem, van benne történelem, akciójelenetek, szerelmi szál, és a hangulat, ami egyik Kondor Vilmos regényből sem hiányozhat.
Az "Örvényben" c. regény főhőse Ferenczy Tibor százados, az alkohol-és gyógyszerfüggő rendőr, akit a korábbi "Bűntől keletre" és Kemény Zsófival írt "Értetek teszem" c. regények főhőse. Utóbbi regény - bár tudom, hogy kapott hideget-meleget- nekem tetszett. Az Örvényben szórakoztató krimi, de egy kis hiányérzet volt bennem, amikor befejeztem.
Az író szerint ez az egyik legszemélyesebb regénye, mert ismerte mind az elkövetőt, mind az áldozatot, és az ő történetüket átdolgozva írta meg a regényt.
A történet két szálon játszódik: 1989ben három fiatal életébe és szerelmi háromszögébe kapunk bepillantást,a jelenben pedig a Balatonfüredre száműzött Ferenczy százados nyomozását követjük végig, ahol egy régi ismerős gyilkossági ügyét igyekszik felgöngyölíteni.
Valahogy ez a regény most nem jött át. Az „Örvényben” nosztalgiavonat 1989-be, aki akkor átélte a rendszerváltást, annak biztos jobban is tetszett a 89-ben játszódó cselekményszál (mint nekem, a '92-es születésűnek, akinek már ez történelem:). Maga a krimi szál nem volt túlbonyolítva, de Ferenczy és Réka nyomozása tetszett, szerintem jók votlak a jeleneteik és volt kémia köztük. Bár igaz ami igaz, Ferency, a szenvedélybeteg nyomozó karaktere nekem kevésbé szimpatikus. Ő hős vagy antihős? Kedveljük őt? Miért? Mert az igazságot akarja kideríteni, mert önfejű és nem hagyja, hogy bármi visszatartsa a nyomozásai során? Mert szereti a kutyáját? Én vagyok biztos érzékeny, de a tiszteletlen és sokszor lenéző viselkedése másokkal, leginkább a nőkkel kicsit zavart:) A párbeszédek néha önmagukba kanyarodtak, és nehezen haladtak előre.
Összességében egy olvasmányos krimi, de nekem jobban tetszett volna több nyomozással és lélekbúvárkodással és kicsit kevesebb Trabant szereléssel:)
Ugyanakkor annyira szeret(t)em az író regényeit, hogy tudom, a következő könyvét is el fogom olvasni. Viszont Ferenczy helyett én Gordon Zsigmond mellett teszem le a voksomat (aki a Budapest-ciklus főhőse.)
Ti olvastatok valamit az írótól?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése