Blake Crouch: Hamis emlékek

"Az örök élet nem élet. A létezésünk nem olyasmi, amit cizellálni kellene, hogy elkerüljük a fájdalmat.

Ezt jelenti embernek lenni – a szépséget és a fájdalmat, amelyek mindegyike súlytalan lenne a másik nélkül." (Blake Crouch: Hamis emlékek)

Helena Smith neurológus szeretné az alzheimeres betegek életét jobbá tenni azzal, hogy egy különleges szék segítségével életük emlékeit el tudják tárolni, és utána bármikor felidézni. Egy napon felkeresi egy rejtélyes idegen azzal, hogy a megbízója finanszírozná Helena projektjét. Helena lelkesen kap az alkalmon, ám a titokzatos milliomos belepiszkál a terveibe és nem egy betegeknek segítő szerkezetet, hanem egy időgépet hoznak létre.

Barry Sutton, rendőr egy hamisemlék-szindrómában szenvedő nővel találkozik, azaz a nőnek olyan emklékei vannak, amelyek egy másik életből származnak. Barry nyomozni kezd, és a szálak egy különös New York-i hotelbe vezetnek.

A két főhős kalandjai és útjai később összefutnak, és találkozásuk után még inkább elszabadul a káosz ebben a pörgős és izgalmas időutazós sztoriban.

A cselekmény izgalmas, a könyv letehetetlen, a feszültség pedig egyre nő, ahogy egyre nagyobb a tét. Nem egyszerű néhol megérteni a különböző idősíkokat, ezért figyelni kell. 

A sztori olyan érdekes kérdéseket vet fel, mint a halhatatlanság, az elmúlás, megbánás és alapvetően azt feltételezi, hogy hiába lenne az emberiségnek egy jóra használható technológiája, azt előbb-utóbb rosszra használná valaki. 

Helena minden egyes idősíkon elkészítené a különleges székét, mert hajtja a vágy, hogy jót tegyen az emberekkel és édesanyjával, Barry minden idősíkon elhidegül feleségétől, lánya ugyanarra a sorsa jut. És az emberiség itt is egymást egy kanál vízben is képes lenne megfojtani, és az értékes technológia megszerzéséért atomot dobni a másikra.

A sztori másik felében keletkező időhurok teljes agymenés, egyszerre tragikus és fekete humorral átszőtt szál, ahol az emberiség mindig elpusztítja egymást, a főhőseink pedig reménytelen szélmalom harcot vívnak.

A végén lévő fordulat pedig megosztó lehet, de ha belegondolunk, mi szeretünk rendszerekben gondolkodni, és egy azzal szembe menő koncepcióval miért számolnánk? A főhőseink is emberből vannak, és tipikusan túlbonyolítják a megoldást. Persze az időhurok kibogozásának megoldása valóban kevésbé katartikus, de nekem tetszett.

Nagyon tetszett Crouch regénye, aki szeretne egy pörgős, izgalmas időutazós sztorit, annak nagyon ajánlom!