Gitte Rose: Kódolt ​üzenetek Therionα-ról

"Zavarták az álmok. Mert az álmok az igazat mesélték: az elmúlt napok kegyetlen történéseit, újra és újra.

Jobb volt a csendbe és sötétbe zárva. Egyedül."
(Gitte Rose:Kódolt ​üzenetek Therionα-ról)

A mesterséges átalakításokon átesett, és rendkívüli képességekkel rendelkező Új Éra népe új otthonukat keresve megtalálják Felyren bolygót, ahol örök tél uralkodik. A bolygó kolonizálása ugyanakkor nem zökkenőmentes, ugyanis ahhoz, hogy letelepedhessenek új otthonukban, az Új Éra népének üzeneteket és jeleket kell megfejteniük.

Kall is az Új Érához tartozó ember, egy végrehajtó, azaz a kódok megfejtése érdekében különböző feladatokat teljesít. Három társával együtt járják a bolygókat és távoli rendszereket, jelek után kutatva. Egy nap azonban küldetése során találkozik egy mély érzésű, empata lánnyal, G.g.-vel és innentől megváltozik a két ember élete.

A történetben keveredik a romantikus szál és a sci-fi elemek, a történet eleje inkább a szerelmi szálra és az egyes szereplők lelki világára és jellemfejlődésére teszi a hangúlyt, a vége pedig inkább a kódfejtésre fókuszál.

A történet rögtön magával ragadja az olvasót. A leírások, a tájak fantasztikusak és érzékletesek, a cselekmény nem ül le, folyton pörög, a dráma és komor hangulat mellett a humor se hiányozhat. Én személy szerint szívesen olvastam volna többet Felyren világáról, az Új Éráról, egyes szereplők (pl.Grotto, Kirk, Bob) múltjáról, de így sem maradt hiányérzet bennem. Ez a regény az első kötete az Áttűnő Világok sorozatnak, így remélem, a következő kötetben még több világépítést kaphatunk.

Ami kevésbé tetszett, az a szereplőkkel kapcsolatos: az elején sokszor hangsúlyozza a szöveg, hogy kinek milyen a személyisége, hogyan néznek ki, és ez kicsit szájbarágósan hat. Hatásosabb megmutatni inkább a karakterek jellemét egy-egy párbeszéd vagy cselekmény kapcsán. Kai múltja és jelleme vonatkozásában sokszor olvassuk, hogy ő Grotto védence és barátja, és csak Grotto tudja lecsillapítani,de nem emlékszem olyan jelenetre, ahol ezt ténylegesen láttuk is volna. Kai kapcsán egyébként engem bosszantott, hogy minden gonoszkodása következmények nélkül maradt. Miért tűrték el neki ezt a társai? Csak a pártofgója miatt? 

Az egyes bolygók és világok leírása és bemutatása nagyon tetszett. A történet hangulata és atmoszférája remek, amihez szuperül passzol a fantasztikus borító is. A történet nem kiszámítható, a fordulatok meglepőek voltak. Tetszett, hogy volt idejük a szereplőknek összecsiszolódni, és a lelki vívódásaik és érzelmeik is megfelelő teret kaptak a sztoriban. G.g. a mi világunkban egy szuperérzékeny lány lenne, és mivel én is az vagyok, könnyen tudtam vele azonosulni. Tetszett, hogy meglátta a szépet a legsötétebb pillanatokban is, és a regény második felében már szupererőként tekint az érzékenységére.

A regény nem hibátlan, de szórakoztató, és a világ, amibe kalauzol, fantasztikus és egyedi! Köszönöm, hogy olvashattam, kíváncsi vagyok a folytatásra is!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések