Blake Crouch: Géncsapda
"Mi nem racionális lények vagyunk. Mi inkább a nyugalmat választjuk, mint hogy tiszta tekintettel szembenézzünk a valósággal." (Blake Crouch: Géncsapda)
Crouch legutóbbi regényét, a Hamis emlékeket nagyon szerettem, izgalmas és fordulatos sztori volt. A Géncsapdával viszont voltak gondjaim.
A történet elején megismerjük főhősünket, Logan Ramsayt, aki a GPA-nél, azaz a Génvédelmi Ügynökségnél dolgozik. Egy évekkel korábbi génekkel történő kísérlet több millió ember halálát okozta, ezért minden génmódosítás vagy manipuláció be van tiltva a világon. A GPA a titokban működő laborokra csap le, és számolja fel azokat.
Logan nem teljesen önszántából dolgozik a kormánynak; a katasztrofális kísérletben ő is részt vett, és ezzel próbálja jóvá tenni korábbi hibáját. Nemcsak a múltja, de nehéz családi háttere és öröksége is nyomasztja. Egy nap egy félresikerült akcióban azonban megsérül, és hamarosan kiderül, valaki úgy módosította a génjeit, hogy azzal szuperképességekre tett szert. A szuperképességek birtokában Logan is beszáll az emberiség jövőjéért folytatott harcba, kérdés, mihez kezd újonnan szerzett szuper erejével.
A sztori az emberiség megmentését feszegeti, azt, hogyan tudnánk hatékonyan tenni a jövőnkért, és a Földért. A könyv végén a főhős következtetésében sok igazság van, és sok mindent elmond a mai társadalmunkról.
A regény első fele izgalmas thriller, de a regény felénél bekövetkező csavar után a sztori egyszerűen nem tudta fenntartani a figyelmemet. A regény ajánlásai szerint a regény "bensőséges" és "érzelmes". Ami az érzelmeket illeti, ugyan együttérzünk Logannal, de azt túlzás lenne állítani, hogy tele lenne érzelemmel, vagy intimitással.
A regény második fele viszont számomra érdektelenségbe fullad, a rengeteg leírás a különböző gének manipulálásáról, a laboratóriumi munka ecsetelése szárazzá és unalmassá teszik a végjátékot. A végső összecsapással és epilógussal aztán újra összekapja magát a Géncsapda.
Lehet csak év végi fáradtság szól belőlem, de számomra a Géncsapda egy hullámzó színvonalú regény volt, ami inkább akcióregény, mint scifi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése