Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz

"Sosem gondoltam arra, hogy a félelem egy olyan valami, amitől meg lehet szabadulni. Úgy vettem, hogy egyszerűen csak létezik. És emlékeztet arra, hogy életben akarok maradni. Sosem tekintettem rossz dolognak." (Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz).

Rosemary Harper marsbéli múltja elől egy féreglyukakat fúró űrhajóra menekül, hogy új életet kezdjen. A Wayfarer-ön a galaktikus közösség többféle faja is képviselteti magát, de mind nyitottan és kíváncsian fogadják a lányt. A csapat egy izgalmas, de veszélyes küldetést kap, és elindulnak egy hosszú útra, miközben kisebb nagyobb kalandokba keverednek.

Becky Chambers első regénye egy cozy sci-fi alzsánerbe tartozó regény, azaz itt nem is annyira a cselekmény, hanem a hangulat a hangsúlyos. Az írónő kickstarter kampányt indított a regénye megírására és a támogatók segítségével fejezte be a sztorit.

A regény világa, a galaktikus közösség fajai és történelmük alaposan és érdekesen van felépítve. Az írónő a kultúrájukat, szokásaikat és vallásukat is kidolgozta. A feszültebb részek és kisebb konfliktusok és izgalmasak voltak, ilyenkor nagyon olvastatta magát a könyv.

Viszont összességében én szenvedtem ezzel a regénnyel. A cosy sci-fi és fantasy alzsánerből nem sokat olvastam eddig, de lehet, hogy nem is nekem való. Nekem nem jött át igazán az a könnyed, laza hangulat, ami komfortolvasmánnyá tette volna a Hosszú út..-at. A karakterek többsége érdekes volt, de a feszültség és a cselekmény nem volt a helyén. Maga a fő történet nagyon lassan indult be, és hamar oldódott meg a konfliktus benne. A kisebb-nagyobb megpróbáltatások bár remekül lettek felépítve, túl könnyen oldódtak meg. Ez súlytalanná tette az egész könyvet, és persze, értem: nem minden regény cselekményorientált. A Piranesiben sem a sztorin volt a hangsúly, hanem a világon - az viszont teljesen beszippantott. A Kaidzsú állatvédő társaságban szintén a világépítésen és a hangulaton volt a fő fókusz, mégis remekül szórakoztam.

Chambers nem tudta megragadni azt a hangulatot, ami engem megfogott volna. A fülszöveg és az első fejezetek alapján ráadásul elvileg Rosemary a főhős, aki újonnan érkezik a Wayfarer-re. Nála unalmasabb karakter szerintem nincs is a könyvben. Sablonkarakter, akivel az olvasó annyiban tud azonosulni, hogy ő az új arc, de ennyi. Nagy titka félúton kiderül, de mindenféle következmény nélkül maradt, utána pedig csak úgy ott van a hajó legénysége közt. Ennyi.

Volt potenciál ebben a sztoriban, és alapos világépítés, de én a három oldalas monológokat és felesleges közjátékokat volt, hogy egyszerűen átugrottam. Komfortolvasmánynak nem mondanám, de ha valaki könnyed, laza sci-fi sztorit keres, annak érdemes elolvasnia. Ja, és a borítója a regénynek gyönyörű!