David Attenborough: Állatkerti gyűjtőutak

 "– Nem nagy ügy – mondta Daan – elrepülünk Makassarba, onnan Maumerébe, megkeressük a kínai barátunk sógorát, bérelünk egy teherautót, megtesszük azt a háromszázhúsz kilométert Flores tulsó végéig, találunk egy csónakot vagy bármit, átkelünk azon a nyolc kilométer szélességű szoroson Komodóra, és már csak meg kell fognunk azt a sárkányt…"

Sir David Attenborough-nak nemcsak a dokumentumfilmjeit, de a könyveit is szeretem. Két éve olvastam tőle az Egy élet a bolygónkon c. könyvét, amely a klímaválságról, a természettudós tapasztalatairól és megoldási javaslatairól szólt. Kijózanító olvasmány volt.

Az állatkerti gyűjtőutairól szóló könyet egy barátnőmtől kaptam ajándékba, és a nyár eddigi legjobb olvasmánya volt! Attenborough az 1950-es években indult el Charles Lagus operatőr társaságában és a BBC támogatásával a Föld egzotikus országaiba. Filmet forgatott addig ritkán látott állatokról, és egyben be is fogta őket a londoni állakert számára.

Az Állatkerti gyűjtőutak első kötetében három utazás történetét ismerhetjük meg: a guyana-i, indonéz és paraguay-i körutakat. Milyen lehet az élet Guyana pampáin és esőerdőiben? Miért sodródtak napokig Davidék a tengeren Komodó szigete felé tartva? És miért tartottak krokodilt a fürdőszobában? Hogy került hozzájuk Charlie, az orángután? A könyv nemcsak állatokról szól, de az út során megismert emberekről és kalandokról is.

A regény stílusa könnyed és olvasmányos. A leírások szemléletesek, és remek fotók színesítik a könyvet. A történetek több szempontból is érdekesek volt. A Föld nagyon más hely volt még akkoriban. Guyana, Indonézia, Paraguay őserdői, szigetei vadak és érintetlenek voltak. A természettudósok és utazók a helyi őslakosok segítségére voltak utalva, a közlekedés nehézkes volt és a körülmények sokszor mostohák. Szinte kalandregénybe illőek voltak az ifjú David utazásai.

Az Állatkerti gyűjtőutak hangulatos, és izgalmas olvasmány. Én végig követtem a térképen is, merre járt a fiatal természettudós és csapata, és a Youtube-on fent van pár fekete-fehér videó a gyűjtőutakról szóló epizódokból (amit a BBC vetített Zoo Quest címmel). Nemcsak a kalandok, de az akkor még nagyon fiatal David személye is megfogott. Ugyan nem önéletrajz, de a történetekből egy kíváncsi, a világra nyitott, jólelkű és kedves fiatalember képe rajzolódott ki, akinek bátorsága és talpraesettsége is elismerésre méltó. Na és attól a videótól, ahogy etette a pár hetes bébibocsot vagy a kis orángutánnal barátkozott, elolvadtam.

Biztos vagyok benne, hogy a többi útjáról készült köteteket is beszerzem!