Fritsi Péter: A székkészítő

A Székkészítő története Komlón játszódik, a 90-es években. Weisz Kornél feleségével és három lányával éli idilli mindennapjait, ám egy nyáron minden megváltozik. Legidősebb lánya, Dóri ugyanis csendesen, magába zárkózva érkezik haza a gyermekotthonban végzett gyakorlatáról. Egyre különösebben viselkedik, mintha nem is önmaga lenne, közben a család kertjében valami rejtélyes lény szép sorban ölni kezdi az állatokat. Kornél nyomozni kezd, és hamarosan felfedez egy teljesen más, fenyegető világot, ahol a boszorkányok az urak. Nincs más választása, ha fel akarja venni a harcot velük: el kell készítenie Luca székét.

Szögezzük le: nem vagyok nagy rajongója a horror irodalomnak. H.P. Lovecraft novelláit olvastam gimisként, azokon szerettem borzongani, de mást nem igazán olvastam a zsánerben. Az IT-et pedig úgy néztem a moziban, hogy végig eltakartam a szemem, és az ujjaim mögül kilestem néha. 

Részben azért keltette fel az érdeklődésemet a regény, mert Komlón játszódik. Baranya megye az utóbbi évek nagy felfedezése volt számomra, és beleszerettem a dombos tájaiba, a borokba,a szépséges sváb falvakba. A másik ok pedig maga a történet volt. A fülszöveg alapján a sztori izgalmasnak tűnt és külön tetszett, hogy a történet itthon játszódik. A magyar és helyi mondákat, hiedelmeket jól beépítette a sztoriba A székkészítő, meglocsolva egy adag boszorkánysággal.

Tartottam attól, hogy túl félelmetes lesz nekem ez a könyv, de pozitívan csalódtam (ugyan esténként nem igazán mertem olvasni.) Nem is értem, miért nem kapott eddig nagyobb figyelmet ez a könyv. A történet az elejétől kezdve beszippantja az olvasót, és végig fenntartja a figyelmet. Hátborzongató, fokozatosan emeli a tétet, a jelenetek sokszor filmbe illőek és pörgősek. A főhős, Kornél abszolút szerethető karakter, vele együtt fedezzük fel mi is a boszorkányok félelmetes világát. Ami még nagy plusz pont volt, hogy a természetfeletti lények leírása nincs nagyon részletezve. A fantáziánkra bízza az író, hogyan képzeljük el őket, és így még titokzatosabbak és félelmetesek. Dícséretes a kutatómunka is, ami a könyv hátterét illeti: a komlói bányászok világának és munkájának bemutatása részletes és nagyon érdekes volt, ugyanígy a boszorkák világa is.

A kötet borítója egyszerű, de ez jól is áll neki. A könyvet jó kézbe venni, puhatáblás és könnyű. A tördelés igényes, nincsenek benne eltütések és a betűméret és típus is jól olvashatóvá teszi a regényt. Külön plusz pont, hogy recenziós példáyomat nemcsak dedikálva kaptam, de még idézettel és nevemmel ellátott könyvjelző is járt hozzá. Nálam ezek az apró figyelmességek abszolút plusz pontnak számítanak.

Összességében nagyon tetszett ez a regény. Csavaros, izgalmas, és ne legyenek illúzióink: itt nincs happy end. A lezárás ütős, és hátborzongató. Az év eddigi legizgalmasabb olvasmánya volt, még házimunka közben is bele-beleolvastam, mert már tűkön ültem, hogy fog lezárulni a történet. Akik kedvelik a horror zsánert,azoknak ajánlom, szuper halloweeni olvasmány! Fritsi Péter stílusa gördülékeny, és remekül megteremti a feszültséget a sztoriban. A jövőben szívesen olvasnék még tőle.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések