William Gibson: Mozgástér

– Hogy tartasz kézben ennyi mindent egyszerre?

– Úgy, hogy én egy egész légió vagyok– felelte Eunice. (William Gibson: Mozgástér)

A Mozgástér William Gibson Jackpot trilógiájának második része. Az első kötetről, a Perifériáról már írtam korábban, aminek a sorozat adaptációja is kifejezetten jóra sikerült. (kár, hogy elkaszálták).

A történet szerint Verity egy tehetséges "Appszelídítő", akire egy nagy cég rábízza egy új, MI alapú program tesztelését. Hamar kiderül, hogy a program nemcsak egy digitális asszisztens, hanem egy rendkívül fejlett mesterséges intelligencia (aki Eunice-nak nevezi magát), aki percről percre egyre okosabb lesz.Verity rájön, hogy a megbízói nem is sejtik, milyen különleges Eunice, és úgy dönt, nem is fogja ezt megosztani velük. A titokzatos megbízók azonban nem hagyják annyiban, és figyelni kezdik a lányt.

Egy másik idővonalon 100 évvel később, Londondban, ismét találkozunk Wilf Nethertonnal, aki immár a nagy hatalmú Lowbeer felügyelőnek dolgozik. Lowbeer egyik hobbija pedig alternatív valóságok múltjába való belenyúlás és a "főnyeremény" (olyan események sorozata, amely az emberiség 80%-nak kipusztulásához vezet) megakadályozása. A mostani projektje Verity és Eunice történetéhez kapcsolódik: mind a lány, mind az MI nagyobb szerepre hivatottak, és meg kell akadályozniuk az idővonalukon küszöbön álló atomháborút is.

A Perifériához hasonlóan is két, különböző idősík van, ráadásul ezek nem múlt-jelen idősíkok, hanem egymástól független idővonalak. Ez a szál - és a jövőbeli London világa - még most is rendkívül érdekes. Továbbra sem tudjuk meg, hogyan lehetséges ez a különleges időutazás, de a világok hangulata, a politikai helyzete, társadalma egyedi és szórakoztató.

Verity idővonalán pl. nem volt Brexit és nem Trumpot, hanem női elnököt választottak az amerikaiak. A poszt-apokaliptikus Londonban pedig továbbra is nyomasztó az élet, viszont Wilf immár alkoholizmusát leküzdve, családja körében pozitívabb szemmel nézi a világot. Nyomozása Lowbeer felügyelővel pedig remek mellékszál volt, és jól bővítette az idővonal univerzumát.

A Mozgástér amilyen izgalmasan indul, annyira lapos lesz a végére. Verity és Eunice párbeszédei feszültek és izgalmasak voltak, ahogy az is, ahogy az MI elkezdett fejlődni, és saját döntéseket hozni. Verity viszont egy idő után pont ezért csak sodródik: a mesterséges intelligencia döntésétől függően, az ő emberei védelme alatt menekül az egykori megbízója elől. Tehetetlen szemlélődő lesz belőle, akinek egyetlen különleges képessége az MI-hoz fűződő kapcsolata.

A Mozgástér sok témát érint: nemcsak az MI-k világát, de a politikát, klímaváltozást, nukleáris háborút is. Az MI-n kívül viszont kevés az a sztorielem, amit boncolgatna. A regény második fele tele van kisebb-nagyobb, de súlytalan akcióval, és vég nélküli hajszával. Nem izgulunk igazán a szereplőkért, nincs egy olyan konfliktus, ami feszültséget keltene. A sztori csak pörög és pörög előre, és közben az olvasó kapkodja a fejét, hogy éppen mi történik.

A Periféria ezért nekem jobban tetszett. Ugyan abban sem lassú a cselekmény folyása, de a nyomozós szál és Flynne drámája izgalmas, feszült és végig fenntartja az olvasó figyelmét. A Mozgástérben is volt potenciál, de sajnos a végére egy teljesen súlytalan történet lett belőle.