Paolo Cognetti: Nyolc hegy

"[…] csak ti, városiak mondjátok azt, hogy természet. Épp olyan elvont a fejetekben, mint maga a szó. Mi itt azt mondjuk, erdő, legelő, patak, szikla; csupa olyasmi, amire rá lehet mutatni. Amit használni lehet. Ha nem lehet, nem adunk neki nevet, mert nem jó semmire." (Paolo Cognetti: Nyolc hegy)

A részben önéletrajzi ihletésű történet az olasz Alpokban játszódik, ahová Pietro gyerekként nyaralni jár a családjával. A kis faluban hamar összebarátkozik egy helyi fiúval, Brunoval, és a srácok egy életre szóló barátságot kötnek. Pietro és Bruno azonban egy időre elszakadnak egymástól, és míg Pietro bejárja a világot, addig Bruno sosem hagyja el az imádott hegyét. Egy családi tragédia viszi aztán vissza Pietrot a gyermekkora helyszínére, ahol újra találkozik régi barátjával. A Nyolc hegy egy gyönyörűen megírt és megható történet nemcsak a hegyek iránti szeretetről, de apákról és fiaikról és két férfi közti szoros barátságról.

A regényt @olvasmanynaplo Sebi ajánlotta nekem, de sokaknál láttam, hogy nagyon szerették. Mivel én is imádom a hegyeket, ezért nem is volt kérdés, hogy elolvasom. És valóban: a Nyolc hegy egy csodás történet. Nem izgalmas, nem eseménydús, a hangsúly a főhős lelki világán és az emberi kapcsolatain van. Pietro egy csendes, introvertált fiú, akinek nehezére esik szoros kapcsolatot kialakítania az apjával. Édesapja még nála is zárkózottabb és érzelmileg elérhetetlen. Az egyetlen dolog, amit közösen csinálnak, az a hegymászás: nyaranta megmásszák a közeli csúcsokat. Pietro apja azonban nem tud közel kerülni a fiához, és bár látjuk, hogy küszködnek, hogy elérjék egymást, az események és félreértések még messzebb sodorják őket egymástól.

Hasonló a helyzet Bruno és Pietro közt is: a két fiatalember természete különböző. Bruno makacs és sokszor magának való, Pietro félénk és nem igazán találja a helyét a világban. Az élet is sokszor elsodorja őket egymástól. A két férfi közt nincsenek nagy, érzelgős jelenetek, monológok, se veszekedések. Mégis, még több ezer kilométerről is tudják, hogy számíthatnak egymásra, és megható volt olvasni, amikor Pietro a Himalájából utazott haza, hogy Bruno mellett legyen.

A barátság mellett az apa-fia kapcsolat is hangsúlyos a történetben. A pszichológiában (a szimbólumterápia során, aktív imaginációkban) a hegy az apai minőséget szimbolizálja, ezért is beszédes mind a cím, mind maga a sztori. Pietro egész életében járja a hegyeket, amelyek eleinte többet jelentettek az apjának, mint neki. Mégis, a folyamatos hegymászásai és utazásai során édesapjához akar közel kerülni - akivel míg élt, sosem tudott igazán kijönni.

Sokszor nehéz volt olvasni a regényt, mert annyi érzés, fájdalom maradt kimondatlan, szereplők, családtagok sodródtak el egymástól. De ez a regény világában - ahogy sokszor a való életben is - ez így volt helyén, mert a szereplők vagy örökölt sorsuk vagy saját természetük miatt nem tudtak jól kapcsolódni a másikhoz. Nem nagyon szoktam könyv olvasása közben elérzékenyülni, de ennek a kötetnek az olvasása közben többször könnybe lábadt a szemem. 

A regény alapján készült (és egyébként Cannes-i díjas) filmet is ajánlom mindenkinek! Ugyan az emberi kapcsolatokat nem mutatja be annyira jól és aprólékosan, mint a könyv, de a hangulatot és a mondanivalót így is átadja, arról nem is beszélve, hogy fantasztikus a látvány és az operatőri munka. Mondanom sem kell, a film végén is sírtam.